Pénteken este tartottuk évi rendes közgyűlésünket
A közgyűlés elfogadta az elnökség beszámolóját a 2006. évi szakmai tevékenységről, továbbá a pénzügyi beszámolót és döntött több más fontos kérdésben is.
A három egy mesebeli szám, ahogy azt a közhiedelem tartja. Szerintünk viszont a három egy szerencseszám. Ez évben ugyanis - 2005 és 2006 után - harmadszorra is támogatta klubunkat a Szerencsejáték Zrt.
Május 30-án Szegeden, a Szerencsejáték Zrt. Területi Igazgatóságán adták át a Dél-Alföldi Régió szponzorációs támogatási szerződéseket. A kis átadási ünnepségen a cég szponzorációs igazgatója, a PR igazgató és a területi igazgató tartott rövid ismertetőt, majd a támogatottaknak átadták a szerződéseket.
Május 27-én Szegeden ismét megrendezték a Szőke Tisza nemzetközi táncversenyt. A versenyen Gombkötő Imre és Malina Andrea a standard mezőnyben döntőbe jutott és harmadik helyezést ért el.
Gombkötő Imre és Malina Andrea a dobogó harmadik fokán.
Perei Péter és Sárközi Noémi nyolcadik helyezést ért el a latin mezőnyben. Itt Molnár Ádám és Paróczai Rebeka a legjobb 22 között a 12. helyen végzett, míg Czeglédi Dávid és Andor Nikola a harmincöt párból a huszonharmadik helyen végzett.
Gratulálunk valamennyi a versenyen indult párosunknak!
175. oldal / 260